A mozdulatlanság

Ebben a kötetben minden – versem, prózai írásom és – képzőművészeti alkotásom megtalálható: az 1966-os dátumozású Mese címűtől, a szegedi Csillag börtönt hozó, 1972-es Vajda János… versen át, a 2018-as prózaversig, az Öninterjúig; az 1970-es Alázat című rajztól a Kossuth Gimnázium újságjában, az 1971-es „Tűz” 2. számában talált, bulgáriai autóstoppos út emlékét őrző Omurtagi asszony című rajzon át, az 1992-es festményig, a Kert…-ig. A prózák alkalmi írások: kiállítás-megnyitók, bemutatások, ajánlások –, az esszé is egy konferenciára készült.
Az alkotások dobogó szívek előtt állnak sorfalat, a végtelen semmivel szemben. Legmeggyötörtebb sorsúak közülük a versek. Az igazi tehetségek által írt versek részei a természetnek. Olyanok, mint a fák, a kövek, a folyók vagy a jelentékteleneknek tűnő tárgyak, melyek élnek, különös hatásúak, látásmódjukat rögzítik, a más-más létezés törvényei szerint és törekednek, hogy eljuttassák a világnak. Az emberekben ez „érzésként” jelentkezik. Csak kivételes művészek képesek arra, hogy értelmezzék és beépítsék kifejezéskészletükbe. Verset írni állandóan nem lehet, mert a rutinjellegű megoldások kisajátítják az alkotást, ­kiüresítik a stílust. Mihelyt észreveszi ezt a költő, azonnal abba kell hagyni a versírást hosszabb időre. A közbeni külső-belső tapasztalatokat, élményeket kezdőként kell megírni. Ez azt is kifejezi: a költő alázatosan szolgálja a tehetségét. Nagyon fontos, hogy a költőben legyen alázat a költészet iránt. Egészen biztos vagyok, Szapphó alázatos áldozatot mutatott be a köl­tészet istenének, rendszeresen. A mélységes Én föltárulkozását jelentő szavak néha az elviselhetőség határára érnek, olyankor nem gyönyörködtetnek, egyébként – igen.
Az igazi verseknek megmagyarázhatatlan mélységük és kisugárzásuk van. Bari Károly