A tornác kövén

A harmadik évezredből visszatekintve régmúlttá lesz lassan a XX. század, akár a törökveszedelem. Ki tudja, vajon mi járhatott a tizenkét éves kamasz fejében Budán 1945 telén, míg a Fő utca 66. szám alól a Toldy Gimnázium felé igyekezett. Számtanlecke, latin szószedet vagy a kötelező versek? Saját versében így ír később:
"lovak döglöttek, én lóhúson nőttem, anyám, mert ketten voltunk, sokszor félt, talán ő tudta, hogy miért, én még nem"
A versek azonban ritkán jutnak el a közlésig. Vajon a gondolatban, fiókban őrzött költemények valódi létezők? És létezik-e a költő hallgatásra ítélten?
"ki válaszolhat itt amikor én sem tudom mi az amiért éltem sőt halálom sem bizonyítható"
A földi lét tornácáról elszakadt hang egy évtized múltán, 1992 ben szólalhat meg először, de a poszthumusz válogatás korántsem az életmű teljessége. A kiadónk gondozásában most megjelenő összegyűjtött versek annak igazolására tett kísérlet, hogy a mű nem pusztul el - utat tör magának, jelet hagy.
"- mert sorsa lesz a meg nem rontott szavaknak, s fényük száll a glóbuszon, talán itt más, - és más értelmük volt ott, a csendülés örök. Arra hivatkozom."