Ördögkatlan - Anna Pigeon soha el nem mondott története

Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felderíteni szűk börtönét. Esetlenül feltápászkodott, és a nadragulya egyik oldalát jelölte ki árnyékszéknek. Régen a kínai parasztok a pöcegödör tartalmával trágyázták földjeiket. Ezek a csenevész növények nem sok tápanyagot nyerhetnek a homokból. Abban a reményben, hogy a nadragulya meghálálja adományát, ásott egy huszonöt-harminc centiméter mély gödröt. Miután végzett, macskamódra nekiállt homokot kaparni a gödörbe. Ásás közben az ujjai beleakadtak valamibe. Azonnal feltámadt benne a remény: talán kender, amiből kötelet fonhat! Vagy régi halászháló, amit kötéllétraként használhat? Nem mintha ezek segíthetnének rajta, mivel semmilyen módon nem tudja rögzíteni az egyik végüket a kinti világban. Esetleg egy kötéldarab, amivel megfojthatja a szörnyeteget? A gondolat felvidította. Begörbítette ujjait, megmarkolta a hosszú szálakat, és kihúzta őket a homokból. Barna és vékony. Mint az emberi haj. Anna rémülten lerázta a kezéről, pánikba esve hátraugrott, és a földre zuhant. Villámként cikázott keresztül a fájdalom a két karján és a fején. Szinte hálás volt érte, mert a fájdalom elhomályosította az agyát, és nem maradt ereje gondolkodni. Amit megfogott, nem csak hasonlított az emberi hajra, hanem emberi haj volt. Segítség! - üvöltötte Anna. Segítség!