A képregény - ez a sokak által kedvelt, mások szerint kultúrszemétnek titulált elbeszélési forma - eltűnt a magyar sajtó oldalairól, miközben sokan mégis a képregény reneszánszáról beszélnek. Egy szűk fogyasztói réteg rajong érte, mások tudomást sem vesznek létezéséről, míg megint mások kifejezett ellenszenvvel viseltetnek iránta. A nyolcvanas években, egy zárt, szabályozott sajtópiacon, még százezrek olvasták a Füles rejtvényújság, a gyermek és ifjúsági lapok, a napilapok képregényeit, mert a szerkesztőségek ezzel a dinamikus, könnye fogyasztható szórakoztatási formával igyekeztek újabb és újabb olvasókat a lapjukhoz csábtani. A rendszerváltást követően ránk zúdult sajtó áradatban már a képregény nem számított olvasó csalogató műfajnak, ezért kiszorult a lapok oldalairól, és helyettük az amerikai szuperhősök, és rajzfilmfigurák képregényei, a mangák önálló füzetekben kerültek az olvasók elé. A videó klipek, a számítógépes játékok, és az internet megjelenését követően ez a korábban dinamikusnak számító műfaj mára már lassúnak tűnik, és ennek megfelelően a háttérbe szorult. A képregény fogyasztók legújabb generációja már a világhálón, illetve a mobil telefonkészülékeken olvassa a képes történeteket, és nem feltétlenül érzi szükségét a papír alapú magazinoknak. Ők már cd lemezeken gyűjtik az izgalmas kalandok rajzsorozatait, és azok megfilmesített változatát. Ők a pókember generáció tagjai, akiket tizenéves korukban az akkor újdonságnak számtó Pókember történetek ragadtak magukkal, és rabjai lettek ennek a műfajnak. A könyv, a rendszerváltás utáni magyar képregény piacról ad áttekintést, mikor kik milyen megfontolásból vágtak bele a képregények kiadásába, vagy a rajzolásba, milyen alkotóműhelyek próbálták alakítani több-kevesebb sikerrel a magyar képregény kultúrát, és hogyan fogadta mind ezt a piac. Egy több mint száz éves műfaj újra felfedezése tárul elénk az elmúlt húsz év magyar képregény történetének elbeszélése során. A könyv, a szerző Comics szocialista álruhában című könyvének a folytatása.